Zsigerekbe itatva

 

Zsigerekbe itatva

 

 Megint itt van.

 Nekicsapódik az érfalaknak,

 szinte már megkarcolja azt,

a kapillárisok mind-mind

szétrobbannak.

 Apró, pici szakadások,

 az orromból vékony

 csík formájában távozik

 a folyékony élet.

 Pupilláim kitágulnak,

szivárványhártyám megszűnik

 létezni, nincs már, csak

 a sötét korong

 Ínyem kilöki a fogaim,

 kis kövekként potyognak

 a földre, számmal már

csak a csillámló nyálszalag

 köti össze. Milyen

 makacsul ragaszkodom egy

 lyukas foghoz!

 Testem

 satuba fogja

 valamiféle

titokzatos görcs,

 végtagjaim mind a négy

 égtáj felé kiáltoznak

 Csak legyen már vége

Nyelőcsövemet

végig simítja a sav

 ez a belső bíztatás

Végül csak kitört

 a gyomorforgató

 Vezúv

 s benne fekve

 még utoljára rekedten hörögve

 mindezek után csupán

a rángás marad.

 Habzik a szám.

Minden egyes sejtem,

az összes csontom,

 minden darab hajszálam

az idegeim hálója

Igen.

 Ez bennem van.