Téboly

 

Téboly

 

Ezt azokért, akik mezítláb

 sétáltak végig a szilánkokon,

 hogy megbizonyosodjanak róla,

 vörös a vérük, tehát még emberek,

akik eladták a lelküket két hízelgő

 szóért cserébe,

 akik élvezik, ha a hajuknál fogva

 tépik őket és rángatják ide - oda,

akik éjjel az ágyban fekve azon

 gondolkodnak, vajon a holnapi

lesz - e az a nap,

akik véresre rágták szájukat, nehogy

valamit kimondjanak,

 akik addig hánytak, míg igazuk

 nem lett,

 akik már nem tudják, hogy őket verik – e

 vagy ők vernek másokat,

akik bőgve ülték végig a hazavezető

utat és bőgtek akkor is, mikor

megérkeztek, de nem tudták, miért

 akiket egy temetőben kaptak el

vagy még rosszabb: egy hátsó

ajtó mögött,

 akik tudták a válaszokat, de nem

 ismerték a szavakat,

 akik a franc tudja, mit vettek be, de

 az is lehet, hogy semmit,

akiknek nem volt elég, hogy

 szavazhatnak, jogokat akartak

 akik törtek - zúztak cél nélkül, majd

 rájöttek, hogy ennek tulajdonképpen

 semmi értelme,

akiknek olyan nagyon hangos az

 elméje, hogy lassan a falat kaparják

 tőle és nem értik, ki beszél szüntelen

 akik ráköptek a szobrokra és

 akikre a szobrok visszaköptek,

akik addig halmozták fel a kacatokat,

 míg rá nem jöttek, hogy már ez sem

 segít rajtuk,

akik lefeküdtek a földre, a padra, a fűbe

 csakhogy ne kelljen többé állniuk,

 akik megitták a festékes vizet, hogy

legalább belülről szépek legyenek,

akik tudták, hogy ettől nem szépek

lesznek, hanem halottak, de hitték,

 a kettő lényegében ugyanaz,

akik minden percben azt számolták,

hány áldozat lenne, ha most végre

az történne, amit ők akarnak

akik írtak, mert beszélni nem tudtak

akik letépték a villogó lámpák alatt

a plakátokat, majd ugyanezt megtették

 saját bőrükkel,

 akik gyűlölik a helyet, ahol épp vannak

 akik türelmetlenül sürgették a sorsot,

 hogy küldjön már valamit, egy buszt, ami

 alá ugorhatnak, vagy egy meteoritot,

 akik minden nap megváltanák a

világot, de sose fejezik be, amit elkezdtek

 akik nincsenek egyedül, de magányosak,

 mert önzőek, ám nem tudják, hogy ne

 legyenek azok,

 akiket még mindig el tud vakítani egy

 neon felirat, és szentül is hisznek benne,

 hogy az a tábla ténylegesen csak nekik

lett teremtve

 akiket mindenki látott, de senki nem ismer

 akik addig vesztettek, míg már örömöt

 találtak abban, hogy fentről néznek rájuk,

 akik áhítattal hallgatták azokat a bölcs

 szavakat, hogy ül, fekszik, marad,

 akik régi filmszalaggal fojtották meg

 magukat, mert az hitték, ez művészet

 akiknek az élete nem egy darab papír,

 akik felszívtak valamit, majd rájöttek,

 hogy krétapor, de örültek neki, mert ez

 így még elvontabb, és végül azokért,

 akik mindig utolsónak maradnak.