Söpredék

 

Söpredék

 

 Minden fészekben van egy fióka,

 ami kiesik, mielőtt repülni

megtanulna,

 minden dobozban van egy szál

gyufa, mi eltörik, mielőtt lángra

 gyúlna,

minden kertben van egy fa,

mi soha nem fog termést hozni,

 minden háznak van egy olyan

ajtaja, ami sose fog kinyílni,

minden alomban van egy kölyök,

 mire az anyja ráfekszik, ezzel

 megfojtva azt,

 mindig marad egy doboz festék,

ami sose fog a vászonra kerülni,

 mindig lesz egy selejt, amit nem

 visz el senki,

 minden csoportban van valaki,

 aki, ha eltűnne, nem hiányozna,

 mindig mindegy lesz, épp minek

 nevezem magam, a létezésem

értelme mindig csak az, hogy

 a másikat bántsam,

 mindig lesz olyan, ki bármennyire

 törtet, örökké utolsó marad,

 minden utcában van egy lámpa,

 miben a fény már csupán halványan

 pislákol,

 mindig lesz valaki, akinek nem

jut hely, s

 minden asztal körül lesz egy szék,

 melyet senki se foglal el,

 minden kiejtett szóra jut még

 legalább három, ami sosem lesz

 kimondva,

 mindenki tudja, hogy léteznek

olyanok, kikben a néma üresség

lyukakat égetve lappang, mert

 minden emberben van egy kicsi én,

 de bennem csak én van.