Graffiti a motel falán

 

Graffiti a motel falán

 

Szívjuk a párát, míg a Nap átsüt

 a pálmaleveleken.

 Ők ott vannak fent,

 mi itt vagyunk lent.

 Beleszédülünk a csillogó porba,

 mi tüdőnket elnyomasztja.

 

 A fakó korlátra rádőlve

  mit se várunk a holnaptól.

 Csak nézzük, míg az a nagy csillag

 rózsaszínbe festve mindent lebukik.

 S ha most hátradőlnék, szép

 ívben esne törött testem a földre.

 

 Fülünkben szól a gitár, a lemez

 pörög tovább a tű alatt.

Várjuk, mikor tűnnek el a

 homokba írt szavak. Éles kagylókon

 lépkedünk, hadd hasítsák fel

 talpunkon gyenge bőrünk.

 

 Mikor a filmkockák leperegnek

 én újra színes leszek.

 Minket megformáltak abból, ami

maradt. A többit mi vittük el.

 A dohos matracon vastag takaró

 összegyűlve. Szépen száll a por.

 

Ha jön a zivatar, táncolunk egyet

 az esőben, majd meghempergünk a

 pocsolyában. Elengedve már

 mindent, hagyjuk, hogy a tinta

 csússzon a papíron.

Szeretjük ezt.

 

 Ti messzebbre juttok, mi többet

 látunk. Ti alszotok. Mi

 alvajárunk. A folyosón zümmög

 a lámpában az olcsó égőszál.

 A szobaszámunk lekopva. A

kijáratnak elveszett a kulcsa.

 

 Pacás kezemmel végig kenem a falat.

 Ráírjuk a saját igazunkat.

Kint, a törött lámpájú

 Cadillacben megszólal a zene.

Megkarcoljuk az oldalát,

majd elmegyünk vele.