Bár tudnék zsírkrétával ölni

A hideg golyó átüti magát az

agyamon, fejem két oldalán

gőzölgő lyuk tátong.

Érzed, milyen szép ez?

A konyhakés megcsúszik,

vénám keresztben átmetszi.

A sav marja a nyelőcsövem,

ahogy kiokádom magam,

majd nézem, milyen helyes,

szívecske alakú a hányás.

A csempén szétkenem a tócsát,

mi néha vörös, néha már fekete.

Öltözz fehérbe, azt könnyen

megfogja a kosz.

Mi máshogy szülünk: ti a köldökzsinórt

vágjátok el, mi a torkot.

Ceruzával rajzoljuk a szivárványt,

mert az igazi nem a miénk.

A hintáról lepattogzott a festék,

lánca rozsdásan nyikorog;

szinte visít, mint a lány, akit

itt fojtottak meg. Szeretem ezt a

játszóteret. Hintázom, a lábam

kalimpál, én meg vigyorgok.

Nézem a homokozót, mibe millió

macska belehugyozott.

Megmarkolom a homokot, s

belőle várat formázok.

Egy pitypangot elfújok,

majd kábán felhőket bámulok.

A Nap lassan haldoklik

a Hold rángva vonaglik,

én mániákusan nevetek,

akár egy boldog elmebeteg.

Belefojtom magam a festékes vízbe.

Így tökéletes.

Carnival of thoughts