A sziget

 

A sziget

 

 Hosszú évekbe telt, míg a hajó, mi

 az óceánon nyugalomra nem lelt,

 szárazföldet ért. Egyetlen utasa – én

 voltam az egyedüli ember e föld felszínén.

 

 Homok vette körül a szigetet. Egyik

 felén ború ölelte fekete, másikon

 csillámló rózsaszín. Keleten perzselő

 meleg, nyugaton lidérces hideg.

 

 Egyedül voltam. Az én szigetem lett

 ez a magányos hely. Egy lélek sem

 lélegezte ugyanazt a levegőt, mint én.

 Senki nem fázott velem a másnap reggelén.

 

 Próbáltam írni egy levelet a homokba,

 de a tenger elmosta, akár könnyek a

 büszke nőt, ki csak idáig bírta. A sós víz

 mondandóm kegyetlenül szétmarta.

 

 Harmadnap találtam egy kagylót.

Gyöngyház fényű, ragyogó kagyló volt.

 A negyedik napon széttörtem, mert azt

 hittem, el akarja venni a szigetet tőlem.

 

 Mire ráeszméltem, hogy e sziget csupán

 elmém börtöne, addigra a hajóm elsodródott

 messzire. Irigyeltem a felettem szálló

 sirályokat. Mikor közelebb jöttek,

 megláttam igazi valójukat.

 Dögkeselyűk voltak.