Carnival of thoughts

             Mint ahogy a nagy, fodros               szélű hullámok csapódnak                 az éles sziklákhoz,                 úgy tört a testem ezer meg                        ezer darabra,                 a parton szétszórva.               Remeterák költözött                  a fülembe. Hallom,            ahogy apró ollói csattognak,               átvágják a gondolataimat.              Együtt osztozunk a magányon,               míg ki nem növi fülkagylóm,           ...

 A nyugalom állapota              Éreztem, ahogy a nedves föld                     besüpped alattam,                   ahogy a lehullott levelek súlya                    megpihen rajtam.                  És én csak maradtam                        mozdulatlan,                  hagytam, hogy a moha                  nőni kezdjen az agyamban.                  Apró bogarak kezdték                  belém enni magukat,                   a csontomig vájták      ...

  Minden, ami megmaradt   Egy nagy tócsa,   valaki ide hányta, azóta minden ide csöpög   ebbe a fekete lyukba. Szétolvadnak a falak,   a tárgyak, végül már   minden csak egy   nagy massza. Csurog lefelé a lejtőn, és   magába nyel mindent   a fényt, az időt, téged és nyirkos marad utána a tér, taszító, de mégis a sodrása elvisz, soha nem pusztult még valami   ennyire gyorsan.

A lyuk     Bárcsak egy fémcső lyukat ütne a homlokomon, kinyílna a harmadik szemem és végre látnám, amit eddig nem,   s azt is látná mindenki, mi van bennem   a hatalmas, kitöltendő űrt, ezt a sok lehetőséget, amit ezzel a lyukkal   kezdeni lehet. Ha végre nyílna egy   rés az elmémbe, és valaki belenézne,   nem, belenyúlna, és érezné, ahogy a testére tapad a gondolataimról   csöpögő váladék, végre én is   tudnám, nincs még minden veszve. Ahogy belenyúlna a résbe és megérintené az elmém   majd két kézzel belemarkolna, hogy nagyobb legyen a rés   és csak feszítené szét, hogy teljes egészében az elmémbe férkőzhessen.   Eggyé válnának az idegvégződéseink,   végre friss levegő jutna a fejembe, egy külső erő, ennyi kéne,   hogy a koponyám végre átszakadjon, és az a lyuk tényleg megnyíljon.   A legjobb az lenne, ha olyan nagy erő keletkezne,   ami leszakítja...

Véraláfutás  A késő délután megsebezte   a Napot. Vére lassan szivárgott,   majd mindent elöntött, rózsaszínre festette a felhőket. Az ég egyetlen nagy véraláfutás lett: először kék, majd ahogy a vér terjedni kezdett,   vörös sávok jelentek meg. Ezek idővel sárgulni kezdtek, végül a   seb szélén lilás foltok keletkeztek. A Nap egyre csak vérzett, s ahogy gyengült a fénye, már nem   fájt belenézni többet.

Gyere halál    Gyere halál és érints meg,  már tudom, nem is  olyan hideg a kezed.  Gyere és maradj,  akkor is, ha nem szabad.  Gyere és lásd, ahogy  a testem a lábaid előtt  darabokra hullik.  Oda esek, ahová mutatsz és arra nézek, amerre engedsz.  Gyere halál és használd ki ezt  szórj szét, vagy rakj össze, ahogy neked tetszik.  Csak ígérd meg, hogy utána így maradhatok örökre,  és én cserébe ígérem, sose  kérdezek, csak teszem,  amit mondasz.  Gyere halál, ne félj tőlem,  gyere és fogd meg a kezem.   Érzed, milyen hideg?